logo
VILLANYSZERELÉS ÉS VILLAMOSSÁGI KIVITELEZÉS - FORGÓVILL KFT.

Környezetbarát Technologiák

seprator

A globális felmelegedés korunk egyik legnagyobb világméretű problémája.

seprator

Jóllehet ma még nem dönthető el egyértelműen, hogy az óceánok és a felszínközeli levegő átlaghőmérsékletének növekedéséért milyen mértékben felelős maga az emberiség, illetve bolygónk hosszú távú klímaváltozási folyamatai, az azonban tény, hogy a technikai fejlődés és az azzal szorosan összefüggő, fokozódó energiafelhasználás a természeti folyamatokra is jelentős, többnyire káros hatással van.

Modern, környezetbarát technológiák alkalmazásával, tiszta energiák felhasználásával a káros környezeti hatások számottevően csökkenthetők, ezért azok jelentősége a műszaki életben is egyre nagyobb. Bár kevesen gondolnák, de az iparjogvédelem is egyike azoknak a hatékony eszközöknek, amelyek alkalmasak új, környezetbarát technológiák kifejlesztésének vagy már kidolgozott megoldások továbbfejlesztésének az ösztönzésére.

A közelmúltban lehetőségek nyíltak az iparjogvédelem nemzetközi színterén a környezetbarát technológiákkal kapcsolatos találmányok szabadalmaztatásának, illetve hasznosításának elősegítésére. Tudományos berkekben ma már elfogadott tény, hogy az éghajlatváltozás megállításának egyetlen módja az üvegházhatású gázok kibocsátásának radikális csökkentése.

Az üvegházhatású gázok elsősorban a fosszilis tüzelőanyagok, azaz a szén, a kőolaj és a földgáz elégetése során keletkeznek, ezért a mérséklés fő eszköze az ilyen tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése vagy azok kiváltása megújuló energiaforrásokkal, az úgynevezett tiszta energiákkal.

Az üvegházhatású gázok további forrása a mezőgazdaság, amely jelentős mennyiségű metánt bocsát ki, valamint az erdőirtás, amelynek során a földi növényzet által megkötött szén-dioxid mennyisége csökken drámai mértékben.

Mérnökök, fejlesztők hosszú ideje azon dolgoznak, hogy egy élhetőbb környezetben éljük mindennapjainkat, ami segít minket és a lehető legkevesebb káros anyag kibocsátással, energiafelhasználással jár. Más szóval az ökológiai lábnyomunk minimálisra csökkentése a cél, megfelelő kényelem és biztonság mellett. Pontosan ez vezérelte őket akkor, amikor elkezdték kidolgozni az épületeinkben lévő különböző berendezések automatizált működésének lehetőségét.

seprator

Infraszőnyeg

Infrafűtés röviden

Az infra fűtés egészséges és olcsó fűtés. Az infra fűtés kiépítése nagyságrendekkel kedvezőbb mint a hagyományos fűtés kiépítése. Gyakorlatilag láthatatlan, nincsenek fűtőtestek, kazán, fűtéscsövek a falon. Tiszta a lakás, nincs keringő por, a hatásfoka pedig magasabb, mint más fűtési megoldásoknak. Padló alá beszerelve, a nagy hőátadó felület miatt a felfűtési sebessége az egyik leghatékonyabb (laminált padló alatt kb fél óra), a vásárlói beszámolói tapasztalatok szerint gyorsabban érezni a meleget mint olyan fűtéseknél, ahol akár több napos a felfűtési idő. Nem közvetítő közegek (levegő, radiátor) segítségével melegít, hanem közvetlenül a szobában lévő tárgyakat, személyeket. Pontosan úgy, ahogy a napfény teszi ezt. Egy modern, kényelmes megoldás. Ráadásul az élettani hatásai a fűtési megoldások közül a legkedvezőbbek.

Szőnyegfűtés előnyei:

- A meleg lentről felfelé száll...
- A hőérzet sokkal nagyobb a lábról érkezve
- Komfortos, alacsonyabb hőmérsékleten is
- Hamar érezhető a meleg hatása
- Nincsenek csövek és szinte láthatatlan
- Szinte bárhol bármikor alkalmazható

seprator

Infrapanel

Új generációs infrapanel

Nincs többé kerámiaszemcse. A BVF NG Series, csúcskategóriás infrapanel technológiája folyamatos fejlesztéssel már közel 10 éve elérhető Magyarországon. Tudjon meg mindent az infrafűtésről, válassza Ön is a biztonságos és energiatakarékos új generációs infrapaneleket otthona első számú vagy akár kiegészítő fűtéseként. Garanciával, tervezési és kivitelezési szolgáltatással országosan. Az infrapanel működési elve Az infrapanelek működési alapja a helyiség közvetlen fűtésének elve (nincsenek vastag radiátorok, fűtőpanelek vagy fűtőtestek, kazánok, kazánházak, csövek, szivattyúk és a szokásos hűtőfolyadék). Helyette minőségi, vékony, változatos megjelenésű, színes, innovatív dizájn fűtőtestek vannak. A kellemes fénysugarak, melyek a falak, padlók, különböző tárgyak felületére esnek, fokozatosan felmelegítik a paneleket. A felmelegített tárgyak közötti kölcsönhatásnak köszönhetően a levegő felmelegszik. Ilyen körülmények között sokkal kellemesebben érezzük magunkat, mint a légáramlásos fűtéssel, és a és a fűtési számláinkat legalább 35-40%-al csökkentjük! Hozza össze meleget és a meghittséget, hiszen velünk minden hideg nap, meleg és gyönyörű!

seprator

Napelem

A megújuló energiaforrás: Napelem

A napelem vagy fotóvillamos elem, amit az idegen photo-voltaikus kifejezésből a magyar irodalom olykor PV elemnek is nevez, olyan szilárd test eszköz, amely az elektromágneses sugárzást (fotonbefogást) közvetlenül villamos energiává alakítja. Az energiaátalakítás alapja, hogy a sugárzás elnyelődésekor mozgásképes töltött részecskéket generál, amiket az eszközben az elektrokémiai potenciálok, illetve az elektron kilépési munkák különbözőségéből adódó beépített elektromos tér rendezett mozgásra kényszerít, vagyis elektromos áram jön létre.

A napelemekre általában 20-25 év a garancia, jellemzően 20-40 év az élettartamuk. A napenergia hasznosításában hosszabb távon számottevő növekedés várható.

seprator

LED Technologia

Mit nyújt nekünk a LED technológia?

Legfőbb előnye az energiatakarékosság. Mivel működésük során nem egy fémszál felizzításának segítségével bocsátanak ki fényt, hanem elektronok szabadulnak fel, a hagyományos izzókhoz képest akár 90%-os energia megtakarítás is elérhető. A hagyományos izzók az áram nagy részét melegítésre használják, míg a LED-es világítótesteknél az alkalmazott technológiának köszönhetően nincsen felesleges hő kibocsátás, így olyan helyeken is alkalmazhatóak, ahol problémát okozhat a nagy mennyiségű hő leadás. A LED-s világítótestek élettartama sokkal hosszabb, mint a hagyományos izzóké, míg a hagyományos izzók átlag 1000 üzemórát képesek teljesíteni, egy LED-es világítótestek élettartama elérheti a 50.000 üzemórát is. Hosszú élettartamuk alkalmassá teszi őket a nehezen hozzáférhető helyeken történő alkalmazásra is, ráadásul élettartamukra a gyakori ki-be kapcsolás sincsen negatív hatással, ezen kívül nem kell várni a bemelegedésre, mivel bekapcsolást követően azonnal produkálják a specifikációban megadott fényerősséggel kapcsolatos értékeket.

seprator

Okos Otthon építés kialakítása

Okos otthon - intelligens háztartás

Az intelligens otthon létrehozásával vezérelheted a világítást, az elektromos rendszert, a termosztátot, az otthoni riasztót, a kamerát vagy az ajtózárakat távolról, intelligens telefonon, táblagépen, számítógépen vagy televízión keresztül. Intelligens világítás vezérelhető okostelefonnal, vezeték nélküli kapcsolóval vagy fényerő-szabályozóval (dimmer). A világítás mind fehér, mind más színváltozatban elérhető, és a foglalat típusától függően változik. A világítás színe és intenzitása felhasználói profillal változtatható, és az aktuális hangulathoz illeszkedhet. S ennek a megvalósításához nem kell mást tenned mint a FORGÓVILL Kft.-t keresned, álmaid otthonának létrehozásához.

HOGYAN VEZÉRELHETŐ EGY OKOSHÁZ? A Smart Home vezérlése több módon lehetséges:

Kézi vezérlés alapján, amikor a felhasználó bekapcsolja az adott funkciót
Időponthoz kötve, így például a beállított időpontban a rendszer leereszti a redőnyöket Külső környezeti tényezők hatására, amikor pl. a hőmérséklet, a páratartalom, a fény, a szél sebessége,stb., elér egy meghatározott értéket. Például a beállítottnál magasabb páratartalom érzékelésekor bekapcsolja a szellőztető rendszert. Ráadásként megemlíthetőek a különböző vezérlési lehetőséget biztosító eszközök. Ezek tárháza változatos.